Bejelentkezés

Önkéntes Központ hírei

Szomszédsági önkéntes program indul Algyőn és Hódmezővásárhelyen!

Alapítványunk 2017-ben újabb két megyei településen indítja be szomszédsági önkéntes programját! A program során a résztvevő településeken felkészítést követően az önkéntesek feltérképezik a helyi adottságokat, és erre szabottan mentori támogatás mellett kiépítik, majd működtetik a szomszédsági önkéntes programjukat. A szomszédsági önkéntesek nincsenek egyedül, munkájukat a korábban indított programok önkéntesei is segítik. A jó gyakorlatokat, tapasztalatokat a Mártélyi szomszédsági önkéntes program koordinátora Tatárné Kapus Éva osztja meg a résztvevőkkel.

 

 

Ügyfélszolgálati információk

Kedves Partnereink, Önkénteseink, Barátaink!

2014.12.22-től 2015.01.5-ig irodánkban az ügyfélfogadás szünetel.

2015.01.05-től a megszokott ügyfélfogadási időben várunk mindenkit szeretettel.

MULTIPLIKÁTOR ÖNKÉNTESEK

A multiplikátor szó megsokszorozódást jelent a civil szférában is, mégpedig az önkéntesek számának növekedését, melyben a multiplikátornak elenged-hetetlen szerepe van.

Varázsolja szebbé beteg embertársai hétköznapjait!

Varázsolja szebbé beteg embertársai hétköznapjait!

Segítsen önkéntesként a kórházban fekvő betegeknek!

Csatlakozzon kórházi önkéntes programunkhoz!

SZIN-es ujjbábokat kapott az ODÚ Fejlesztő Központ

2014.szeptember 15-én délelőtt ellátogattunk az ODÚ Fejlesztő Központba.
A SZIN alatt készült ujjbábokat adtuk át a gyerekeknek kis zenés, verses program keretében.
Ezúton szeretném megköszönni az önkéntesek segítségét, akik a kezük munkájával és az átadásnál aktívan részt vállaltak, hogy megörvendeztessük az apróságokat.
A képek önmagukért beszélnek, híven visszaadják a közös játék hangulatát.

SZIN 2014

 

A Talentum Alapítvány 2014. augusztus 26-30-ig jelen volt a 2003 óta egyre népszerűbb, és nagyobb  hírnévnek örvendő nyárzáró fesztivál a SZIN Civil Falujában sok más civil szervezettel együtt. Öt napon át népszerűsítettük az önkéntességet és motiváltuk önkéntes tevékenység végzésére az ott szórakozó fiatalokat. Remek alkalom volt, hogy megtapasztalják az önkéntesség lélekre gyakorolt jótékony hatását. Amíg a művek készültek alakalmunk nyílt a beszélgetni.

Oldalak

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen