Körülbelül másfél évvel ezelőtt léptem ki az egyetem kapui mögül, mellyel magam mögött hagytam a felszabadult diákéletet. Nehéz volt elszakadni Szegedtől, ahova annyi barátság és jó emlék kötött, de az utolsó szemeszterben elhatároztam és pályáztam egy EVS projektre, amire áprilisban sikeresen ki is választottak. Ezt megelőzően viszont a szakmai gyakorlatról, szakdolgozatírásról és kreatív önéletrajzok küldéséről szóltak a vizsgák előtti hónapjaim.
A nyár olyan gyorsan eltelt, hogy mire észbe kaptam, szeptember utolsó napján már a repülőn ültem Bergamo felé.
Egy 10 hónapos, hosszú távú olaszországi projektre költöztem ki egy Milánó mellett lévő kisvárosba, Chiari-ba. Ezt a kisvárost és az embereket leginkább úgy tudnám jellemezni, ha példának a Született feleségek című sorozatot hoznám. Ebben a projektben egy spanyol lánnyal ketten kezdtük a munkát 2015. október elején. Vele a lakást, ételt és mindent megosztottunk, érdekes volt tapasztalni mikben különbözik a spanyol és a magyar kultúra. A kezdeti nehézségek után összecsiszolódtunk és a származása előnyére sokat segített nekem a fordításban is, amikor nyelvi akadályokba ütköztem. Mert magyarként ezzel eddig soha nem szembesültem, az iskolában semmilyen élethelyzetre nem lehet felkészülni, így sokszor improvizáltunk az adott szituációkban. Szerencsére az ottani főnökeim már hozzá vannak szokva az évente cserélődő fiatal önkéntesekre, így az angolt teljesen elhagyva, heves kézmozdulatokkal és gesztikulációkkal mindig megértette a másik fél, mit is akarunk kifejezni.
Ebben a projektben elsősorban egy óvodában dolgoztunk kisgyerekekkel, ami már kezdésként kilendített minket a komfortzónánkból. Mindketten más területen végeztünk az egyetemen, de ez is ugye az EVS lényege- többek között. A projekt során nagyobb gyerekekkel és kamaszokkal is dolgoztunk, illetve én még egy kávézóban, ami számomra a heti program legjobb része volt. A legfelemelőbb viszont az a februári nap volt, amikor kisiskolás gyerekek előtt olvastunk népszerű Disney meséket magyarul- spanyolul, amiket egy tanár fordított nekik olaszra. A kicsik hihetetlenül nyitottan és lelkesen ezer kérdéssel bombáztak, így néhány egyszerűbb magyar, illetve spanyol szót (pl. számokat, színeket, ételek nevét) tanítottunk nekik.
Az on- arrival tréningen megismert barátaink egy részével szerencsére a közép-értékelő tréningen is együtt voltunk, de ezek között is próbáltunk összejárni, kirándulni. Mindannyian az EU-ban lakunk és mobilisak vagyunk, így bízom benne, hogy ezek a barátságok nem fognak homályba veszni.
Januárban kialakult egy –szintén interkulturális- baráti körünk a közeli nagyvárosban, ahol rengeteg Erasmusos diák tanult, velük gyakran találkoztunk és az összes hétvégén mentünk valahova, felfedeztük Észak-Olaszországot.
Így a tavasz gyorsan elrepült és júniustól 2 hónapig nyári táboroztattunk, amikor a heti munkánk teljesen megváltozott. Kevesebb szabadidőnk maradt, de épp ezért igyekeztünk kihasználni és kirándultunk. Jó érzés volt időnként a bakancslistánkra nézni és kipipálni rajta az adott városokat. Rám nagy hatással volt Torino, ahova kétszer visszatértem és még most is el tudnám képzelni, hogy egyszer ott éljek. Délebbre leginkább a tréningek során jutottam el, ahol Nápoly, Ischia és Róma volt meghatározó. A személyes bakancslistámon még Szicília van, de ezt leszámítva minden áhított helyre eljutottam Olaszországban. Emiatt hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, mert bár a legtökéletesebb, legizgalmasabb projektet nem találtam meg, de EVS nélkül ezekre a helyekre egyetem után nem juthattam volna el. Turistaként sosem illeszkedhetünk bele az olasz hétköznapokba, de én örültem, mert nekem a 10 hónap alatt sikerült.
Szabadi Eszter
