Ahol az önkéntesek a könyvek és a könyvek beszélni tudnak...

2014. december 5-én Hódmezővásárhelyen, az Önkéntes Pontban, mely a Németh László könyvtárban található megrendezésre került az „Élő könyvtár” az Önkéntesek Napja alkalmából. Ez egy viszonylag új kezdeményezés, melynek célja, hogy az érdeklődők megismerhessenek számukra kevéssé ismert helyzeteket, körülményeket, az „élő könyvek” által. Ezek a könyvek olyan személyek, akikkel szemben előítéletek vannak. Például fogyatékkal élők, kisebbséghez tartozók, vagy olyan munkát végzők, mely a nagy átlag számára különösnek számítanak. Ilyen a jegyellenőr, női rendőr, vagy akár az önkéntes, akire gyakran csodabogárként tekintenek.
A mostani rendezvényen egy vak fiatalember és két, különböző országból érkező önkéntes vállalta az élő könyv szerepét, valamint egy lelkes, az idősebb korosztályhoz tartozó önkéntes és olyan egy személy, aki az önkéntesség által talált munkát. Az érdeklődők „kikölcsönözhetik” ezeket a könyveket, és feltehetik nekik kérdéseiket. Az olvasás két órája nagyon tartalmasan telt. Az olvasók és a „könyvek” kölcsönösen formálták egymást. A jelen lévő fiatalok, akik a közösségi szolgálat kapcsán érdeklődtek az önkéntesség iránt, és az idősebbek is sok értékes gondolattal gazdagodtak.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani azoknak a lelkes önkénteseinknek, akik boldogan vállalták a könyv szerepét, és megosztották értékes tapasztalataikat az érdeklődőkkel.




















Új hozzászólás