Talentum trénerek csapata
A Talentum Alapítvány képzéseit olyan trénerek vezetik, akik maguk is nagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek a civil szervezetek munkájában, a plébániák és egyházi intézmények életében, valamint a nonprofit szféra más területein. Ebből adódóan a trénerek a gyakorlati oldalról tudják megközelíteni a képzéseket, készen adva példákat, mintákat, valamint olyan segédanyagokat, amelyek a résztvevők közvetlenül tudnak használni munkájuk során.
A trénerek valamennyien rendelkeznek pedagógusi végzettséggel, többen közülük más szervezeteknél is dolgoznak trénerként. A képzéseken választott módszerek (nemformális tanulás módszerei, kiscsoportos témafeldolgozás, gyakorlatorientált ismeretbővítés, szerep- és szituációs játékok, előadások, beszélgetések) az ismeretek könnyebb elsajátítását szolgálják, igazodnak a csoport igényeihez, a tréneri szabadság pedig alkalmat nyújt arra, hogy a képzés közben felmerülő problémák, kérdések megvitatásra kerüljenek.
A trénerek csapata évente vesz részt belső felkészítő tréningen, ahol a szakmai anyag fejlesztése, módszertani alapok lefektetése és a felnőttképzéshez szükséges képességek elsajátítása a cél. A csapat havonta tréneri megbeszélést tart, így a trénerek folyamatosan értesülnek információkról, szakmai kérdésekről.
A Talentum Alapítvány trénerei:
B. Balogh Edit
Bucskóné Lehota Ágota
Jusztin István