A Csongrád Megyei Civil Nyári Egyetemet immáron 2 éve rendezte meg a Talentum Alapítvány. A rendezvény célja, hogy a Csongrád megyei civil szervezetek számára lehetőséget teremtsen a kapcsolatépítésre, projektgenerálásra, valamint aktuális, civilek számára fontos témakörökben tájékoztassa, képezze a résztvevőket.
A Csongrád megyei civil szervezetek körében végzett Civil Kutatás a Partiszkon Társadalomkutató Egyesület és a Talentum Alapítvány együttműködésében valósult meg 2014. májusa során. A II. Csongrád Megyei Civil Nyári Egyetem kezdő gondolataként Fehér Attila a következőképpen foglalta össze a legfontosabbakat a kutatás eredményeivel kapcsolatban. Előadás megtekintése itt!
A Talentum Alapítvány a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával ismét megrendezi információs programsorozatát II. Csongrád Megyei Civil Nyári Egyetem címmel 2014. július 9-10-én és szeptember 10-én Szegeden. A rendezvény célja segíteni a Csongrád megyei civil szervezeteket a folyamatos szakmai fejlődésben és működésük, szolgáltatásaik kiszámíthatóbbá, tervezhetőbbé tételében.
A Csongrád Megyei Önkéntes Centrum és a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság önkéntesek jelentkezését várja
Szeged Városi Önkéntes Mentőcsoportjába!
Legyen önkéntese a katasztrófavédelemnek úgy, hogy a veszélyhelyzetekben segít embertársainak, a veszélymentes időszakban pedig az Önkéntes Mentőcsoport tagjaként tevékenykedik!
Szeretnél önkénteseket bevonni szervezeted működésébe?
Szervezeted már régóta önkéntesekkel foglalkozik, és szeretnéd tapasztalataidat rendszerben látni?
Bővítenéd önkénteseid körét és ehhez további információkra van szükséged?
Nem tudja hogyan módosítsa szervezete alapító okiratát?
Útmutatásra van szüksége a közhasznúsági melléklet kitöltésében?
Nehézséget okoz követnie a gyakori, civileket érintő törvényi változásokat?
Nálunk a megoldás!