Bejelentkezés

Kapcsolódás a szektorok között - Szegeden is járt a CSR Match Making Roadshow

2017. május 16–án egynapos konferencia keretében ismerhettük meg, hogy mik egy nonprofit szervezet fenntarthatóságának kritériumai, valamint azt, hogy a cégekkel való kapcsolatépítés és hosszú távú együttműködések hogyan járulhatnak hozzá egy szervezet fenntarthatóságához, bevételi struktúrájának színesítéséhez. A konferenciát a Holland Királyság budapesti Nagykövetsége és a Civil Support Közhasznú Nonprofit Kft. együtt szervezte és bonyolította le.

 

A konferencia résztvevőit - mind a civil szervezeteket, mind a cégeket - a szervezők előzetes felmérés alapján választották ki, így biztosítva, hogy a jelenlévő cégek társadalmi felelősségvállalási elképzeléseinek minél inkább megfelelő projektekkel érkezzenek a civilek. A konferencián prezentációkat hallhattunk a kormányzat törekvéseiről a civilek támogatásáról és a cégek társadalmi felelősségvállalási stratégiáinak fontosságáról, majd a helyi kereskedelmi és iparkamara is bemutatkozott.

 

A civil szervezetek számára talán a legizgalmasabb a fenntarthatóságról szóló előadás volt, valamint a társadalmi felelősségvállalás már működő jó-gyakorlatait bemutató rész. A legkitartóbbak ebéd után egy civil-céges „rapid randin” vehettek részt, ahol kipróbálhatták milyen felkészülten és koncentráltan bemutatni az általuk képviselt civil ügyet alig 1-2 percben egy cégnek. A jelen lévő civilek büszkék lehetnek a tanultak gyors gyakorlatba ültetésének, hiszen 13 megállapodás született, melyek mind első lépései lehetnek a hosszabb, tartósabb együttműködéseknek.

 

De nézzük meg közelebbről, is hogy mi ez a két legfontosabb fogalom:

 

A vállalati társadalmi felelősségvállalás (Corporate Social Responsibility - CSR) a cégek olyan működését feltételezi, hogy tevékenységük során figyelembe veszik a társadalom érdekeit, azáltal, hogy tekintettel vannak üzletfeleikre, beszállítóikra, alkalmazottaikra, részvényeseikre, de ugyanígy a környezetre kifejtett hatásukra is. Ez mára már szerencsére kezd túlnőni a törvényes kötelezettségen és az tapasztalható, hogy az üzleti szereplők önkéntesen tesznek lépéseket az őket körülvevő tágabb és szűkebb környezet életszínvonalának javítása céljából.

 

A jelenlévők megtapasztalhatták, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalás nem jelent egyből pénzbeli adományt, szponzorációt, hanem hosszú távú üzleti stratégiát, olyan befektetést, amely során egy kölcsönösen előnyös együttműködés keretében lehet társadalmi változást elérni.

 

A Civil Support Közhasznú Nonprofit Kft alapvető törekvése, hogy Magyarországon a civil szervezetek és társadalmi vállalkozások fenntarthatósága erősödjön, hogy ezek a szervezetek meg tudják valósítani küldetésüket, mérhető társadalmi változást hozzanak létre. Sokrétű tevékenységeinknek a civil-céges kapcsolatépítés csak egyik eleme. Segítünk olyan vállalati-civil együttműködések kiépítésében, amelyek mindkét fél számára értékteremtőek, fenntarthatóak, és egy társadalmi ügyben pozitív változást képesek létrehozni. 

 

A szegedi eseményünk mintájára folyamatosan felkutatjuk és fejlesztjük azokat a civil partnereket, akik illeszkednek a vállalati alaptevékenységhez, célokhoz, értékekhez, és hosszú távú, hatásteremtő együttműködésre képesek. De segítünk vállalati önkéntes napok megszervezésében, pro bono (tudásalapú önkéntesség) felajánlások célba juttatásában is.

Azonban ahhoz, hogy egy civil szervezet méltó, projekt képes partnerré váljon egy cég számára érdemes a saját fenntarthatóságáról, annak jelenlegi állapotáról, illetve a meglévő lehetőségekről is tájékozódnia, vagyis a másik alapvető fogalomról.

Ha szeretnél gyors helyzetképet a saját szervezetedről, figyelmedbe ajánljuk Fenntarthatósági kérdőívünket. Ez egy egyszerű diagnosztikai eszköz, melyet három másik szervezetfejlesztő partnerünkkel közösen (www.civilkerek.hu) fejlesztettünk ki. Ennek segítségével átfogó képet alkothattok arról, hogy a konferencián is bemutatott - fenntartható működés szempontjából fontos - 7 területen hogy álltok. A kérdőív kitöltése után térítésmentesen kaptok egy helyzetképet arról, hogy az elért pontszámok alapján milyen a szervezet jelen állapota a különböző működési területeken, mik a stabilizálandó, illetve fejlesztendő területek.

A kérdőívet itt található: http://civilkerek.hu/kerdoiv/

Akár a kérdőívvel, akár céges-civil együttműködésekkel, vagy tematikus tréningekkel kapcsolatban keressetek minket az info@civilsupport.hu e-mailcímen!

 

2017. június 15.

Ambrus Kiry Noémi

www.civilsupport.hu

ambrus.noemi@civilsupport.hu

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen