Menedzsment civileknek
A Talentum Alapítvány 2010-ben dolgozta ki a Talentum – Keresztény szemléletű nonprofit menedzsment képzés című akkreditált képzési programjának alapján a Menedzsment civileknek képzést. A képzés érdekessége, hogy a nonprofit menedzsment ismereteken túl önkéntes menedzsment és elektronikus ügyvitel modulokat is tartalmaz.
A képzés 70 órás, 7, egyenként 10 órás modulból áll.
A képzés első turnusát kifejezetten a 2011-es Önkéntesség Évére való felkészítésként hirdettük meg a civil szervezetek, nonprofit intézmények számára. Amellett, hogy tartalmazza a két Önkéntes menedzsment modult, az egyes nonprofit menedzsment tématerületeken is az önkéntesség témaköréből merítettünk, önkéntességgel kapcsolatos projekteket terveztettünk a résztvevőkkel.
Az első turnus 2010. október 15-én kezdődött és várhatóan 2011. május 31-ig tart.
A képzésen részt vevő civil szervezetek:
A képzés létrejöttét a Nemzeti Civil Alapprogram támogatta.
A menedzsment civileknek képzéshez kapcsolódó dokumentumokat tudja innen letölteni.
A címekre kattintva tölthetőek le az alábbi dokumentumok:
Adatkezelési szabályzat
Adománygyűjtési szabályzat
Jutalom kifizetése - bizonylat
Szja 1% felhasználásáról szóló közlemény
Nyugdíj melletti munka szabályai