Bejelentkezés

Aktuális Önkéntes Lehetőségeink

 

Önkéntesség Napja 2016

Önkéntesség - Tenni, vagy nem tenni? Ez kérdés?

Kapcsolódjatok be június 4-én egész nap, több helyszínen különféle célcsoportok számára szervezett önkéntes akcióinkba, este pedig flash mobunkba a Kluzál téren!

Ünnepeljétek velünk az Önkéntesség Napját, segítsünk együtt!

A szervezők: a Talentum Alapítvány, Az Új Nemzedék Szegedi Közösségi Tér, a Civil Hang Stúdió és a D2 Ifjúsági Fejlesztő és Médiaközpont önkénteseket hív és vár az alábbi tevékenységekre és helyszínekre:

8.30 - 11 óra – Kálvária sugárúti Idősotthon - Szegedi Nemzeti Színház

az otthon lakóit fogjuk elkísérni villamossal és gyalogosan a Szegedi nemzeti Színházba, ahol közösen részt veszünk a kulisszák mögötti sétán (amit színházi önkéntesek vezetnek), majd visszasétálunk és villamosozunk az idősotthonba. Feladat: az idősek kísérése, közös séta beszélgetés. 

Szükségünk van tíz önkéntesre!

10-12 óra - A Capella Cukrászda és Kávéház terasza

itt képeslapokat lehet készíteni, majd ezekre üzenetet, gondolatokat írni az önkéntességgel kapcsolatosan

Ide szeretettel várunk mindenkit, aki arra jár!

14 - 15.30 - Dugonics András Piarista Gimnázium

itt a tornateremben a Nem Adom Fel Alapítvány kerekesszékes Ülő Bikák csoportja híva ki a vállalkozó önkénteseket egy ülő röplabda mérkőzésre és boccia meccsre. 

Feladat: részt venni a mérkőzéseken, közösen sportolni a kerekesszékes önkéntesekkel.

Szükségünk lenne hat önkéntesre!

16 - 17.30 - Ágota Alapítvány Közösségi Tér, Csongor tér

itt a hátrányos helyzetű és állami gondoskodásban élő gyerekek számára szervezünk zsonglőr játszóházat.

Feladat: segíteni a játszóház lebonyolítását.

Szükségünk lenne négy önkéntesre!

A délután folyamán a Stefánián városszépítő akciót szervez az Új Nemzedék Közösségi Tér, ehhez az akcióhoz is lehet csatlakozni. 

21 - 21.30 - Kluzál tér

flash mob - D2 Ifjúsági Klub táncosainak bemutatója, Tűzzsonglőr bemutató, Fire Fantasy csoport, Havai Tüze pirotechnikai bemutató, majd 21.30-tól buli az Új Nemzedék Közösségi Térben. 

Ide szeretettel várunk mindenkit!

Az ünnepelt most ajándékot ad:

Az Önkéntesség Napja alkalmából szeretnénk megajándékozni azokat az önkénteseinket, akik részt vesznek legalább két önkéntes akción ezen a napon és magukról egy fotót készítenek a helyszínen, majd ezt feltöltik a facebook oldalunkra (Talentum Alapítvány). A fotót beküldők között ajándékokat sorsolunk ki. 

A rendezvény támogatói:

Szegedi Vadaspark

A Capella Cukrászda

Szegedi Nemzeti Színház

Dugonics András Piarista Gimnázium

Lengyel György akusztikai mérnök

Havai Zoltán pirotechnikus

Szegedi Zsonglőr Klub

Jelentkezés és további információk:

onkentes@talentumonkentes.hu

 

Kedves Önkéntesek!

Mint minden évben a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete megtartja rendes éves közgyűlését.

Ehhez szeretnék a segítségeteket kérni.

Feladat: szavazatszámlálás, felolvasás és a látássérültek kísérése a szociális helységekbe.

Nagyon számítanak a segítségetekre, ahogy minden évben, mert nélkületek nem tudnák megfelelő módon megtartani ezt a fontos programot.

Kérem, segítsetek, mert nagyon számítanak rátok, nagyon fontos a feladat, amit vállaltok!

Közgyűlés időpontja: 2016. április 26. kedd, 9-13 óráig az Agórában (6722 Szeged, Kálvária sgt. 23)

Jelentkezni lehet telefonon vagy e-mailben:
Balla Anna Mária
Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete
Tel.: +36-62/425-087, +36/30-819-0786
elnok.szegedvakok@gmail.com vagy szegedvakok@invitel.hu

 

Kedves Önkéntesek!

A Dél-Alföldi Teleházak Regionális Közhasznú Egyesülete kér segítséget.

Elsősorban természetet, kertészkedést, barkácsolást kedvelő önkéntesek jelentkezését várják.

Feladatok: kertrendezés, takarítás, festés, illetve barkácsolás.

A feladat helye: Szeged, a Pacsirta utca 3/b.

Tevékenység ideje: havonta 1-2 alkalommal, 2-3 órás elfoglaltság az iroda nyitvatartási idejében: Hétfő-Pének - 9-16 óra között.

Igazolást tudnak adni. Beleszámít akár az Iskolai Közösségi Szolgálatba, akár a Fizetés Helyettesítő Támogatást igénylőknek.

 

A hosszabb távú önkéntes lehetőségeinnkel kapcsolatban keressetek bennünket a onkentes@talentumonktentes.hu- címen vagy személyesen az irodánkban 6722 Szeged Kálvária sgt. 14 szám alatt.
nyitva tartás:
Hétfőn 9-13 óráig
Kedden 9-13 óráig
Szerdán 9-12 óráig
Csütörtökön 9-15 óráig
Pénteken 9-13 óráig
----------------------------------------------------------------------------------------------
 
Az Európai Bizottság 2011-et választotta az Önkéntesség Európai évének. Ez olyan lehetőségeket hozhat a tagországokban önkénteseket fogadó szervezeteknek, amelyek nagyban
előrelendíthetik az önkéntesség ügyét Magyarországon is. Az év szimbolikus jelentősége mellett
olyan konkrét célkitűzései is vannak, amelyek valódi előrelépési lehetőséget jelenthetnek. Az a tény, hogy a Önkéntesség Európai éve és Magyarország soros Európai Uniós elnöksége ugyanabban az évben zajlik, remélhetőleg egy olyan egybeesés, amely nemcsak számunkra
kerüli el.
 
Az Év konkrét célkitűzései a következő pontokban foglalhatók össze:
 
 Támogató környezet megteremtése az önkéntesség számára az EU-ban.
 Az önkéntes szervezetek megerősítése, a szolgáltatásaik minőségének javítása
 Az önkéntes tevékenység elismerése és jutalmazása 
 Az önkéntesség értékével és fontosságával kapcsolatos tájékoztatás
 A Csongrád Megyei Önkéntes Centrum is kiemelt hangsúlyt fektet a 2011-es évre, mint az
Önkéntesség Európai Évére. A fenti célok nagyban megegyeznek saját céljainkkal, és reméljük, hogy 2011-ben valóban az eddiginél is többet tudunk tenni az önkéntesség megerősödése, az önkéntes lehetőségek bővülése és ismertégének és jelentőségének növelése érdekében.
 
 
2011-ben szeretnénk megerősíteni az együttműködéseket azokkal a szervezetekkel és intézményekkel, amelyekkel már eddig is együtt dolgoztunk, illetve olyan új együttműködéseket
szeretnénk kialakítani, amelyek mindkét fél számára hasznosak és az Év céljait is szolgálják.Mindezeket konkrét programok szervezésével, magvalósításával vagy azokban
szakmai segítséget nyújtva szeretnénk megvalósítani.
 Az Önkéntesség Európai Évével kapcsolatos hivatalos információkat a következő oldalak valamelyikén találják meg: